Múlt héten szombaton elmentünk 5-en az egri Elefántó pizzériába kajálni. Persze a cél az volt, hogy Csilla hátha bevesz némi falatot a szájába, no meg, hogy együtt legyünk némi pihenővel. Ez nem jött össze, de az asztalunk úgy nézett ki, mintha végigment volna rajta egy kajában fürdött traktor. Csillának annyira tetszett, hogy gyümölcslevet kapott vastag szívószállal, hogy azt már a végén pocsolta.
Nekem 5 percenként valamelyik lánnyal a WC-re kellett menni.
Hazafelé már sötét volt és csak ültünk a kocsiban a lányok hátul beszélgettek. Mi meg füleltünk. Ami legjobban tetszett és nagyon aranyos volt hát ez:
Janka: A csillagok miért jönnek velünk?
Jázmin: Hát, mert fújja a szél. Ezt sem tudod?
Még régebben amikor egyik alakalommal bent feküdtem velük ( olyankor néhány szót váltunk egymással)
Jázmin megkérdezte: Miért mondjuk, hogy ezt tőle örököltük?
Én nagy magyarázásba kezdek. Vannak tulajdonságaink amiket a mamitól, papitól, mamától, papától, déditől, apától vagy anyától kapunk. J: Dehát hogy lehet ez? Minden kisbaba az anyukák hasából születik.
Se köpni, se nyelni nem tudtam. Jobbnak gondoltam ha ő magában még filózik ezen.
És egy kép rólam még 1984-ből:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése